Kafka Margit: Kétség Éjfellegekből jött; - sasmódra szállva |
|
Nehéz, halálos, álomtalan álom, Meddig tartott az éj? - már nem tudom. Most hajnal. Most a virradatot várom, Lábadozón kitárom ablakom. - És bemosolyog az ég teli kékje, Tavaszi légben halk hullámu béke. Enyhe sugárok tiszta balzsama. - Májusimádság egyszerű szava Körültem, tán e könnyű, méla nesz? - Valaki néven szólított. Mi ez? Egy szürketollú, formás kis madár Jött észrevétlen, - s valamire vár. Hogy felémrebben könnyű tolla pelyhe. Regfuvalom száll halkan a szívemre, S szavától mintha engedne a fagy! - Te mégis árván, egymagadba vagy! Vár, készül, tervel minden, ami él, Te ülsz a bomlott fészek szélinél! Tavaszidő van. Sugaras, szeles; - Vigyázz! A többi rendre párt keres, - Sietve épít új, meghitt tanyát. S te itt maradnál egész nyáron át? |
Ne vond a vállad, hogy: Nem érdemes! Hátha valaki ép téged keres! Lásd! Cifra, mézes beszédhez nem ért, De megfelezné véled életét Egyszerű izenettel aki küld. - - Léssz féltveőrzött, mindig megbecsült. - Aprócska tervek, szűkhatáru vágyak Közt holnap gondja vet a mának ágyat, - Én gyógyulást tudok számodra, lásd, van Fehértornácos, szép falusi házban Egy ember. - - Jőjj velem! Leszel úgy-e Őszhajú asszony hallgatag menye? Még szól! S miközbe húnyt szemmel merengek Valami rég félbenszakadt dalon. S miközben a fagy halkan, egyre enged. Én hallgatom, csak egyre hallgatom. - Űznöm kellene. Szólni hangosan: - Nem jó helyen jársz, édes madaram! Ki hozzám küldött, én - nem ismerem. Űznöm kellene és - - még nem merem. Az éjszaka, - a félelmes, a vad, - Félek, hogy akkor újra rámszakad. |