Valahol mindig ott lobogtál
a Tejutak gomolygó vak csillagködében

Tested forró fénycsóvája
a mindenségből csak azért szakadt ki
hogy külön is ragyogjál

Valahol mindig ott lapultál.

Játék és édes tej nem volt elég,

mohónak születtél, követelőnek -

így vagy a sorsodnak jó eleség,

fejed és szerveid elemésztődnek.

Hirdetted te is, hogy félni tilos,

ember vagy végre, de élsz dideregve,

mint hentes-kötények, csurom piros

fellegek szakadtak képzeletedre.

Nem látsz tündöklő végtelenbe,

nem vettél fegyvert, hogy magadért vívhass,

kezedben a rózsa lefejezve,

tövises szára az, amit szorítasz.